Az ausztráliai balesete után a Kínai Nagydíj is a pontszerző zónán kívül ért volna véget Carlos Sainz számára, aki ehelyett a ...
Steiner máskülönben azt kockáztatta, hogy kereszttűzbe kerül: „Mindkét pilótának megvoltak a maga tanácsadói, akik komolyan ...
Bár a leintésnél az ötödik és hatodik helyet szerezte meg a Ferrari két versenyzője, néhány órával később kiderült, hogy ...
A 20. körben hangzott el az első rádióüzenet a közvetítésben, amely arra utalt, hogy a Ferrari a cserét fontolgatja. Ez az ...
Schumacher a Sky Germanynek nyilatkozva azzal érvelt, hogy a "Red Bull jelenleg minden, csak nem jó". A négyszeres bajnok Max ...
A Forma-1-es Magyar Nagydíj az idén a világbajnoki sorozat 14. futama lesz, és augusztus 1. és 3. között rendezik meg. A versenyhétvége után a következő ütemmel folytatódik a felújítás a ...
Amikor a Forma-1 nyilvánosságra hozta, hogy a Mercedes újonca, Andrea Kimi Antonelli nyerte a Nap Versenyzője-szavazást, ...
Bár Verstappen a második etapon használt kemény abroncson hasonló időket autózott, mint az élen álló McLarenek, de a verseny ...
Mint sok minden a modern világban, ez is egy közösségi médiás poszttal kezdődött. Három nappal az F1 londoni szezonnyitója ...
"Senkinek sem ajánlanám. Ha én lennék Cunoda menedzsere, nem tanácsolnám neki, hogy menjen oda, mert jelenleg a Racing Bullsé ...
A Forma-1 világában, ahol mindenki mindenkivel beszél, a Red Bullnak is van értelme jelenleg a piacot feltérképezni és minden ...
Liam Lawson eddig két nagyon rosszul sikerült versenyhétvégén van túl a Red Bull Racing színeiben: az időmérőkön eddig mindig ...
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果